Yip Man nagymester 1949-ben lépett partra másodszor Hong Kong-ban, s ezzel kezdetét vette a Wing Chun Kung Fu legújabb kori történelme. 50 évvel később, 1999. november 5-én e jelentős eseményre emlékezve nyitotta meg Chu Shong Tin nagymester (a Ving Tsun Athletic Association Elnöke) az 1. Ving Tsun Konferenciát.

A nyitó ünnepség előtt a mintegy 500 résztvevő lerótta tiszteletét az 1972-ben elhunyt nagymester, Yip Man sírjánál. Ezt követően került sor a konferenciát megnyitó beszédre, melyben Chu Shong Tin nagymester köszöntötte a rendezvényen résztvevő szervezetek vezetőit és képviselőit. Megemlékezett Yip Man nagymester tevékenységéről, mellyel megalapozta a Wing Chun Kung Fu helyét a harcművészetek világában. Kitért a néhai nagymester közvetlen tanítványainak áldozatos munkájára, melynek köszönhetően világszerte ismertté válhatott e stílus. Kifejezte a fölött érzett örömét, hogy a Wing Chun család tagjai oly sok év után újra együtt vannak.

Ezt követően Sifu Ian Fok, a Hong Kong Wu Shu Union Elnöke, valamint a konferenciával egyidőben megrendezésre került 5. Wu Shu Világbajnokság Szervezőbizottságának Elnöke mondott beszédet.

Az ünnepélyes megnyitó után Sifu Patrick Dunn ismertette a rendezvénysorozat programját, köszöntötte és bemutatta a résztvevő országok és szervezetek képviselőit, illetve vezetőit.

A beszédeket az alábbi napirendi pontok követték:

A második nap programja: